Ceremóniák

Ceremóniák

NAPI SZERTARTÁSOK:

ADOMÁNYOK FELAJÁNLÁSA

Az adományok, főleg az étel felajánlása, az ételünk( annak) megosztását jelképezi az éhező és érző lényekkel. Arra tanít minket, hogy alázatosan és hálával adjunk és kapjunk bármiféle adományt. A koreai templomokban naponta egyszer, a kínai hagyományban napi kétszer, míg a japán zenben az étkezések előtti Szív Szútra recitálással tartják ezt a szertartást. A felajánlás egészen a szertartás végéig az oltáron marad, majd annak végeztével a konyhában visszakerül abba az ételbe, melyet az ebédnél szolgálnak fel (abba a tálba, melyből az ebédnél az ételt szolgálják fel). Ideális körülmények között a ceremónián mindenki részt vesz, aki az étkezésen is jelen van. Ez alól csak betegség, vagy a templom érdekében végzett, halaszthatatlan munka jelent kivételt.

Templomunkban minden nap 11:00-kor, délebéd előtt kezdődik a szertartás, és mintegy 50 percig tart.

Menetrend:

– Ezer Szem és Kéz Szútra koreaiul
– Súrangama Mantra szanszkritul
– Menedékvétel koreaiul
– Tiszteletadás és további mantrák koreaiul
– Sákjamuni Buddha éneklés koreaiul
– Adományok felajánlása magyarul
– Szív Szútra koreaiul

A felajánlás szövege:

Felajánljuk, amit kaptunk
A tíz világtáj összes Buddhájának,
Minden bölcsnek és szentnek
És a hat világtáj összes lényének.
Részesedjék belőle mindegyik szüksége szerint
És legyen az adományozó része
Határtalan, tökéletes erény.
 

TOVÁBBI SZERTARTÁSOK:

Az Eredeti Fény Templom számos egyéb ceremónia és családi ünnepség helyszínéül szolgál.

CSALÁDI SZERTARTÁSOK

– házasságkötő szertartás és ünnepség

– halotti és megemlékező szertartások

– 100 napos gyermekáldó ceremónia

SZANGHA SZERTARTÁSOK

– Buddha születésnapi szertartás (április 8. körül)

– Buddha megvilágosodásának napja (december 8. körül)

– Fogadalomtételi szertartások

Ezek a szertartások mindenki számára elérhetőek. Igény esetén jelentkezni és a részletekről egyeztetni az eredetifeny@gmail.com címen lehet. A ceremóniáknak megvan az alapformájuk, azonban a végleges változat személyes/családi igényekhez igazítható.

Mindenkit sok szeretettel várunk ezeken az eseményeken, melyekről bővebb információt az Események menüpontban olvashattok. A szertartásoknak fix részvételi díja nincs, azonban mindennemű adományt köszönettel fogad a templom, melyet spirituális tevékenységének tovább folytatására fordít.
 

Hírlevél

Iratkozz fel, hogy értesíthessünk lényeges történésekről.

Támogatás

Ha segítesz, mi is többet segíthetünk.

Megértésed, bizalmad és segítséged előre is köszönjük.